posteriori review

Nem tetszik. Nem atuto, mint a korabbi albumok. Nem szol semmirol.

Zenei vilagat tekintve valahol a Voyageur es a Cross of changes kozott van, elobbinel letisztultabb, utobbinal ujabb (leven az egy ’94-es album), de alig van mondanivaloja. A szoveg nulla – talan osszesen 4 szamban fordul elo, ebbol kettoben ugyanaz a ket mondat ismetlodik, a masik kettoben meg ugyanazokat az elcsepelt kliseket ismetelgetik -, csak a szamcimekbol lehet kitalalni, hogy mire is kellene figyelni, mit kellene hallani. Ugyan mindegyik eddigi album olyan, hogy sokadszori vegighallgatas utan lehet csak eldonteni azt, hogy mi is az az n*10 dolog, ami tetszik benne, ugyan a Voyageur utan is fanyalogtak a kritikusok, h ezmegmi?, aztan 1-2 honapra ra elkezdtek odakat zengeni rola, es varni a kovetkezot, hogy vajon merre megy tovabb. Ettol nem varok ilyet. Mainstream-szagu, kozepszeru.

A marciusban megjelent single (Hello and Welcome) utan mindenki azt remelte, hogy 16 ev utan se faradt meg el Cretu, es tud meg ujat mutatni, ujat hozni az Enigma-fogalom alatt, de tevedtek, tevedtunk, a Voyageur utkeresese utan ezt nem kellett volna kihozni…

Leave a Reply