Nem szokásom nekrológot írni, nem szeretek, most sem annak indul ez – a hirtelen kitörő érzelem hatására mindig szebbet és jobbat gondol arról a valakiről, vagy valamiről az emberfia…
Kezdetnek olvassátok el ezt: http://www.airportal.hu/spotter-forum/viewtopic.php?f=76&t=6586
Arról, hogy mennyire Malév a Malév, mennyire volt az, mennyire maradt az, csak a saját élményeimet tudom hozzátenni, nem feltétlenül időrendi sorrendben.
Emlékszem az első Malév-es repülésemre, az első utam Londonba a hajnali MAH612-esen, baromi álmosan, ablak mellett ülve, a gyönyörű napfelkeltét a gép segge mögött nézve, keresve, egy remek rántottát reggelire elfogyasztva, majd Gatwick-en a kóválygásra kollegával, ahol alig találtuk meg, hogy merre is kéne menni. Emlékszem 3 hét és 3 hétnyi angol kaja után arra az egyszerű pörköltre, amit a MAH615-ön szolgáltak fel, hogy mennyire jólesett végre magyar vacsorát enni, aminek íze is volt. Emlékszem arra, amikor jobboldalon ülve, 13R-en beirányítva láttam Budapestet késő esti fényében, és arra, hogy mennyit tökörésztem utána a leszállás közben készített, minimálfényes, atomzajos képeken. Emlékszem arra, amikor egy vasárnap délutáni gépen mentem ki, vigyorogva készült rólam egy kép a departure board alatt, a’la “business fucker”, és emlékszem, ahogy 3 üveg pálinkával a hónom alatt utolsóként szálltam be a gépbe – bemondták a nevem bazmeg, rohanjunk -, és mennyire fel volt háborodva a két angol dagadt picsa, amikor az F ülésre be akartam ülni. Emlékszem arra, hogy akkor 736-ossal mentem, és mekkora különbség volt egy félig rakott 736 és egy tökig rakott 738 között nekifutásban, emelkedésben, teljesítményben. Emlékszem arra, ahogyan egy kinti szomorú eset után az “ez már nem lesz ugyanaz a város” érzéssel szálltam fel a péntek esti 738-ra, és ahogyan közben ordított a fülembe KT Tunstalltól az “other side of the world”. Emlékszem arra is, amikor az utolsó torontói járatot fényképeztem le, MAH096, HA-LHC, 2008.09.21, és arra is, amikor egy aznapi F70-esről készült képet utána több példányban elmentettem, mert az volt az egyedüli, MAH F70-ről készített képem.
Aztán persze emlékszem arra is, amikor úgy jöttem haza, hogy félreértették Gatwicken az “I’d like an A seat please” és a folyosóra (C / aisle) ültettek be, és végigdumáltuk az utat a gép utolsó széksorában egy mittoménhol dolgozó, egyébként business userrel, eladva egymásnak a jóistent is, amiből persze nem lett semmi, meg arra is, hogy mennyire másképp fordul a gép, ha a C ülésen ül az ember, mintha az A/F-en. És persze arra is, amikor visszafele kollégával meg egy samsungos marketingessel végigdumáltuk és boroztuk az utat. Meg persze arra is, amikor LGW-n a World of Whiskies-ben a vén fószernek csak annyit kellett mondani este 5 körül. amikor a beszállókártyánkat kérte, a 4 üveg Glen* whiskyvel a hónom alatt, hogy “I’m from Hungary”, és kapásból tudta, hogy “aaah yeah, malaiv six one five”…
A 737-es gépek átrepültek Shannonba, vissza az ILFC-hez. Nem haragszom a lízingcégre, érthető a részükről, de attól még megrázott, amikor a “feketesereg” elindult, a LOU csinált egy áthúzást, elköszönésképp, majd sok órával később, 14 737-es szállt le Shannonban. Sok lajstromjelhez tudtam konkrét emléket kötni. Nem tudom, hogy lesz-e még Malév, fogjuk-e látni még ezeket a gépeket, vagy akár másokat is, ugyanilyen, vagy hasonló festéssel. Azt tudom, hogy az este 11 óra – amikor a közel-keleti és a balkáni gépek elindultak -, ami eddig óramű pontossággal (na jó, majdnem óramű pontossággal) jelezte azt, hogy mikor kellene végre eldőlni aludni, mostantól nem lesz, és hiányozni fog. Nem lesznek azok a kék ülések sem, amikbe faszán bele lehetett huppanni hullafáradtan akár “kifele”, akár “visszafele”, meg a safety tájékoztató felszállás előtt, amin mindig kuncogtam, és már rituálisan az “other side of the world” ment a fülemben alatta, meg a “kérnék még egy pohár bort” mondatra néha mosolygó, néha meg (amikor tökig volt a 738) kényszeredetten vigyorgó stewardess sem, és az a biztonságérzet, amit a Malév léte, a “common” képek és a mostanra jól megszokott mozdulatok adtak, sem lesznek, és kurvára fog hiányozni.
Lehet azt mondani, hogy ez csak egy cég volt. Lehet azt mondani, hogy pénznyelő volt – mert valóban az volt, ilyen vagy olyan okok miatt. Lehet azt mondani, hogy overbookoltak (ahogy mindenki más), és ha lemaradt valaki, akkor rohadjanak meg (ahogy mindenki más), de velem ilyen nem fordult elő, így csak egy csipet sóval hiszek ezeknek. Azt viszont senki nem vitathatja el, hogy megteremtettek egy kultúrát, amit a fapadosok végképp nem, de a TVS, a DLH és a BAW sem fog tudni átvenni, folytatni – más nép, más cég, más kultúra. Azt sem, hogy ugyan ez csak egy cég, de az ott dolgozók, főleg az utolsó 1-2 évben ott dolgozók szíve, lelke benne volt, azt pedig pláne nem, hogy az utóbbi fél évben amit lehetett, alsó-, közép- és felsővezetés-szinten is, azt megtették. Látványos volt a változás az adott járatokon közlekedő gépekben, a loadfactorban, a járattervezésben – legalábbis külső szemlélőként. Nekik csak annyit tudok mondani, hogy kitartás, és együtt vagy külön, de valahol vigyék tovább a kultúrát, valahol folytassák – mert legalábbis én mint repülőbuzi, ha egyszer ennyire közel kerülnék a repüléshez, belehülyülnék, ha teljesen abba kellene hagynom.
Mondhat bárki bármit, nekem hiányozni fog a kékorrú, és az, ami mögötte volt. “MAH615 calling for engine shutdown”.
BUD-LGW 4x
LGW-BUD 4x