Ez az a post, aminek nem kellene kikerulnie

Note: Ez a post oktober 10-tol kezdve irodott, es nem szeretnem kirakni. Ha megis kikerul, akkor valaki elment.

(okt. 10)
Fekszem az agyban, a remek kis Canary Wharf-i apartmanomban, egy regi raktarbol alakitottak ki, nezem a tiz fagerendaval epitett plafont, a vas tartooszlopot – a felirat szerint Birminghamben gyartottak, talan szazeves is lehet, talan szaz ev mulva is itt fog allni. Ket es fel ev utan, ket es fel evnyi hajtas utan megint megallok, es korulnezek gondolkodni. Hirt kaptam rola, hogy valakinek, akit latatlanban is nagyon kedveltem, a stilusa, a folyamatos porgese, a dumaja miatt, akinek mindenkihez volt egy kedves szava a jokedvu oltas mellett, a dokik szerint vegeter a tortenet nagyon rovid idon belul. Ennyi? Jon egy auto 4 evvel ezelott, aztan egy zsibbadas – vagy egy rosszul mukodo gazbojler, ahogy masnal – aztan csak az emlek marad? Aztan az is megfakul…

Egy kisse kiutott ez. Onzoseg, de ot eve varok arra, hogy valamikor, valahol osszefussak vele, 3 eve valoszinuleg csak meterekkel, percekkel kerultuk el egymast egy irodahazban. Aztan most, hogy beszeltunk is rola, hogy egy pohar bor erejeig osszefuthatunk a varosban, ahol lakik, beut, amire senki nem szamitott. Sokminden jut eszembe rola – a folytonos ironizalasa; egy telefonhivas a velem szemben ulonek Pozsonybol visszafele; a “fubazmeg”-erzes azutan, hogy meselte az L96-tal lovoldozest nem sokkal elotte; a hirtelen meglepetes, amikor a visitors lanbol jott fel; az “uton vagyok Szentpetervarra”-beszelgetes; a kozos ismerosunkrol dumalas – mind emlek, van, ami kedves emlek, ellenben furcsa, hogy nem tudok egy arcot tarsitani hozza, mert valojaban sosem lattam. Mint egy ordog, formas seggel es gloriaval a feje folott, a tipikus “badass chick”, aki viszont joindulatu, es mindenben segitokesz… Es buszken visel mindent…

Eszem agaban sincs elore eltemetni – jovok en meg Londonba parszor amugyis, ha nem jon ossze a pohar bor most, osszejon majd maskor -, es nagyon bizom (edit: biztam) benne, hogy nincs komolyabb baja. O az egyik a nehany kozul, aki nelkul kevesebbek lennenk…

(okt. 12)
Melo. Beszelgetes. Remeny. Sor, crisps, felejtes. Pizza. Zene, poets of the fall. Magners. Twitter, blogentry olvasas. Bazmeg, ne.

(okt. 13)
Tegnap ota rendezodtek a gondolataim (faszt, lasd lejjebb), es rajottem, hogy alapvetoen nem tudom, hogy fogom kezelni, ha sikerul osszefutnunk, mert azok alapjan, amit irt, valoban lehet, hogy ennyi volt. Arra szamitok, hogy mosolyogva fogjuk vegigbeszelgetni a (talan) felorat-orat, buszken, aztan elkoszonunk, es mindenki megy tovabb – amit ha igy lesz, nem fogok tudni hova tenni.

Rohej, osszetorok, mint egy szaros kolyok, pedig nem en vagyok a helyeben, se nem az “Orakulum” helyeben. Ugy erzem, a bizalmaba fogadott – nem tudom, miert -, es ezert a fel karomat odaadnam, ha segitene barmit is. Pedig valojaban nem is ismerem. Azt mondana a muvelt angol, hogy “I’d want a piece of her”, de ez most nem az a tortenet…

Sokan le fognak baszni, hogy miert nem szoltam nekik, pedig szinte day 2-tol fogva tudtam. Lasd ket bekezdessel feljebb. Az O elete, o tudja, hogy kinek mondja el, es kinek nem.

Ket csoport van, aki ismeri, az egyik a pokolba kivanja, a masik belezugott, akar kicsit, akar nagyon – de mindket csoport tudja, hogy erre nem szolgalt ra…

(A tobbit emlekezetbol irom le, nem volt kedvem azota blogolni – okt. 28)

(okt. 20)
Aznap vettem fel a kicsit nyomulosabb formamat, hagytam neki par sor uzenetet ircen – mert ha masra nem, ket puszira ossze akartam futni vele, akar ugy is, ha Doverig kell leutaznom. No reply – azt hittem, hogy inkabb massal torodik, amit teljes mertekben megertettem volna. Tudtam, hogy bejarta az Alpokat, jart Davosban is, “az ut a lenyeg”… Le a kalappal az Orakulum elott, hogy meg merte lepni azt, amit ilyen helyzetben – onvedelembol – sokan nem mernenek meglepni, azt, hogy akar ket napra, akar egy hetre, akar egy honapra osszehazasodjanak, nem tudvan, mennyi idot szabott nekik a sors egyutt.

(okt. 21)
Elnezest kert (eh) eloszor is, hogy nem reagalt a tegnapi uzenetre, mondta, hogy lassan visszaernek Londonba. Kozoltem vele, valamire reagalvan, hogy basszameg, mar nem fogunk tudni verekedni, erre nekiallt konzolos verekedos jatekokat keresni, tobb csatornan is, a vegen maradtunk egy Mortal Kombat vs. DC Universe-ben, meg akart alazni, mindenkepp. :) Megbeszeltuk meg, hogy abszint helyett inkabb egy uveg bor, meg hogy esellyel indul ellenem, leven evek ota nem jatszottam MK-t. (Igazabol bemasolhatnam a teljes irclogot – nem fogom -, mas korulmenyek kozott legyintene az ember ra, de itt es most erezni lehetett benne az elni akarast, a “szarom le, hogy mi tortenik” erzest…) Fel1-ig dumaltunk, aztan jo ejszakat kivant, es szep almokat, en is neki.

“Itt van ket ember, egyenkent akkora aggyal, mint egy egesz bolygo, jussatok mar valamire :)”

(okt. 22)
Hajnal fel6 korul felkeltem, azt hiszem, a leszallo gepekre, nem is tudtam visszaaludni, reggel pedig sutott a nap, lottem is par fotot az apartmanbol kilepve. Bent szendvics, tea, hogy be is bootoljak valamennyire. Keszulven az estere, nekialltam del korul az irodaban viragfutart keresni, talaltam is egyet CW-n, a Brown’s-t, meg is rendeltem egy White Elegance csokort, ugy gondoltam, hogy ez illeni fog hozza. Volt egy gyanus blogentry meg reggelrol, amin elkezdtunk gondolkodni haverral, hogy mi lehetett, de en ugy tudtam, hogy uton vannak vissza Tou-bol. Aztan fel4 korul megcsorrent a telefon, eloszor azt hittem, hogy az estet megbeszelni hiv az Orakulum, ki hogy merre. Nem. Hajnalban elaludt.

A koroket meg megfutottam, megirtam 3 embernek, hogy mi tortent, es kimentem egyet setalni. Mintha leforraztak volna, kovalygo fejjel setaltam ki a Henry Addington’s ele a partra, neztem hosszu perceken at, ahogy a delutani, sapadt nap beteriti a Wharf-ot. Egy SMS-t megvalaszoltam (Ugye csak alszik. Ugye??), aztan visszamentem az irodaba. Aznap mar nem tudtam koncentralni semmire.

Este elmentem a csokorert – mindenki megnezett hazafele menet a ‘shopping mall’-ban, vajon mire keszul azzal a bazinagy csokorral az a rosszarcu -, aztan egy szuk vacsora, majd par sor a Cat-ben, kozben elmondtam a tobbieknek, mi is tortent. Volt, aki megkerdezte, mit szivtam, volt, aki ertetlenkedett, volt, akit csak gyomorba vagott. Hodoltam a cider-eknek egy darabig, kis pakolas, aztan eldoltem.

(okt. 23)
Wrap-up session, avagy a “ket het lezarasa” cimu meetingek. Megintcsak nem tudtam koncentralni – mivel az Orakulum meg Tou-ban volt, egyre csak azon jart a fejem, hogy futart keressek. A londoni cimre a cim hianyaban nem tudtam, Edinburgh-be elkuldeni pedig ertelmetlen lett volna a csokrot – pedig megint eleg erdekesen neztem ki az irodaba menet, csokorral es az osszes borondommel/taskammal :) -, ugyhogy vegul nem ert el a cimzetthez, cimzettekhez a csokor. (Lasd meg Flickr link oldalt.)

Uton LGW fele, a varos mellett elhaladva – felora az ut a repterig – nem sok idom volt gondolkodni az elmult ket heten, inkabb Tankcsapda zorgott a fulembe. A repteren turistahoz melto “hoci ide nekem az oroszlant is”-stilusu bevasarlas, Airliner’s World, DSLR-magazine, whisky tonnaszam, csoki, stb., aztan beszallas a gepbe. 50p keses.

Kicsit megnyujtott BIG7V departure, ugyan nem London felett repultunk el elvileg, de a sok apro feny, meg KT Tunstall a fulembe eleg volt ahhoz, hogy elkoszonjek ettol a varostol. Es ez mar nem ugyanaz lesz legkozelebb.

(epilogus)
Sosem voltam jo ilyenek – szep szavak, lezaras, stb – irasaban. Diane keresenek megfeleloen ittunk az egeszsegere “utana” kozosen, meg ha a csunya bebaszas nem is jott ossze. Az Orakulumot is meghivtuk, en reszemrol orultem, hogy eljott, es szerintem a szuk tarsasagbol mindenki mas is, talan ossze tudtuk kaparni valamennyire.

Ha mast nem is, egyvalamit azert megtanultunk, es ezt azota erzem a tobbieken. Megtanultuk, hogy elni kell az eletet, nem aprosagokon szoszmotolni, hanem csinalni, amit szeretnenk. Lehet, hogy neked ez most ugy hangzik, minthogy ‘ah, nagy szavak, felmondatban’, nem, de minek bizonygatni…

(Azoknak, akik nem ismertek, vagy nem tudjak, kirol van szo, a RoyalBleu linkre vessek szemeiket, erdemes a legelejetol elolvasni. Nem egy hollywood-i sztori ez, hanem olyasvalaki tortenete, aki 34 ev alatt talan tobbet elt meg, mint mas 84 ev alatt.)

Aztan beszeltunk errol zasszonnyal is, akit szinten elegge hazavagott ez – tudvan, hogy eleg jol ismertek egymast, kocsognek erzem magam, hogy nem mondtam el neki korabban, de ez volt D kerese -, neki az volt a velemenye, amig nem latta meg az Orakulumot, hogy ahogy korabban talan joparszor, most is csak el akart tunni a vilag elol, eltunni egy rovid idore, ennek mestere volt.

En meg mindig ebben hiszek, nem a stelvio-i vasarnap delutanban, oktoberben, amikor az Alpokban tert nyugovora…

Leave a Reply