Archive for November, 2009

Ez az a post, aminek nem kellene kikerulnie

Wednesday, November 18th, 2009

Note: Ez a post oktober 10-tol kezdve irodott, es nem szeretnem kirakni. Ha megis kikerul, akkor valaki elment.

(okt. 10)
Fekszem az agyban, a remek kis Canary Wharf-i apartmanomban, egy regi raktarbol alakitottak ki, nezem a tiz fagerendaval epitett plafont, a vas tartooszlopot – a felirat szerint Birminghamben gyartottak, talan szazeves is lehet, talan szaz ev mulva is itt fog allni. Ket es fel ev utan, ket es fel evnyi hajtas utan megint megallok, es korulnezek gondolkodni. Hirt kaptam rola, hogy valakinek, akit latatlanban is nagyon kedveltem, a stilusa, a folyamatos porgese, a dumaja miatt, akinek mindenkihez volt egy kedves szava a jokedvu oltas mellett, a dokik szerint vegeter a tortenet nagyon rovid idon belul. Ennyi? Jon egy auto 4 evvel ezelott, aztan egy zsibbadas – vagy egy rosszul mukodo gazbojler, ahogy masnal – aztan csak az emlek marad? Aztan az is megfakul…

Egy kisse kiutott ez. Onzoseg, de ot eve varok arra, hogy valamikor, valahol osszefussak vele, 3 eve valoszinuleg csak meterekkel, percekkel kerultuk el egymast egy irodahazban. Aztan most, hogy beszeltunk is rola, hogy egy pohar bor erejeig osszefuthatunk a varosban, ahol lakik, beut, amire senki nem szamitott. Sokminden jut eszembe rola – a folytonos ironizalasa; egy telefonhivas a velem szemben ulonek Pozsonybol visszafele; a “fubazmeg”-erzes azutan, hogy meselte az L96-tal lovoldozest nem sokkal elotte; a hirtelen meglepetes, amikor a visitors lanbol jott fel; az “uton vagyok Szentpetervarra”-beszelgetes; a kozos ismerosunkrol dumalas – mind emlek, van, ami kedves emlek, ellenben furcsa, hogy nem tudok egy arcot tarsitani hozza, mert valojaban sosem lattam. Mint egy ordog, formas seggel es gloriaval a feje folott, a tipikus “badass chick”, aki viszont joindulatu, es mindenben segitokesz… Es buszken visel mindent…

Eszem agaban sincs elore eltemetni – jovok en meg Londonba parszor amugyis, ha nem jon ossze a pohar bor most, osszejon majd maskor -, es nagyon bizom (edit: biztam) benne, hogy nincs komolyabb baja. O az egyik a nehany kozul, aki nelkul kevesebbek lennenk…

(okt. 12)
Melo. Beszelgetes. Remeny. Sor, crisps, felejtes. Pizza. Zene, poets of the fall. Magners. Twitter, blogentry olvasas. Bazmeg, ne.

(okt. 13)
Tegnap ota rendezodtek a gondolataim (faszt, lasd lejjebb), es rajottem, hogy alapvetoen nem tudom, hogy fogom kezelni, ha sikerul osszefutnunk, mert azok alapjan, amit irt, valoban lehet, hogy ennyi volt. Arra szamitok, hogy mosolyogva fogjuk vegigbeszelgetni a (talan) felorat-orat, buszken, aztan elkoszonunk, es mindenki megy tovabb – amit ha igy lesz, nem fogok tudni hova tenni.

Rohej, osszetorok, mint egy szaros kolyok, pedig nem en vagyok a helyeben, se nem az “Orakulum” helyeben. Ugy erzem, a bizalmaba fogadott – nem tudom, miert -, es ezert a fel karomat odaadnam, ha segitene barmit is. Pedig valojaban nem is ismerem. Azt mondana a muvelt angol, hogy “I’d want a piece of her”, de ez most nem az a tortenet…

Sokan le fognak baszni, hogy miert nem szoltam nekik, pedig szinte day 2-tol fogva tudtam. Lasd ket bekezdessel feljebb. Az O elete, o tudja, hogy kinek mondja el, es kinek nem.

Ket csoport van, aki ismeri, az egyik a pokolba kivanja, a masik belezugott, akar kicsit, akar nagyon – de mindket csoport tudja, hogy erre nem szolgalt ra…

(A tobbit emlekezetbol irom le, nem volt kedvem azota blogolni – okt. 28)

(okt. 20)
Aznap vettem fel a kicsit nyomulosabb formamat, hagytam neki par sor uzenetet ircen – mert ha masra nem, ket puszira ossze akartam futni vele, akar ugy is, ha Doverig kell leutaznom. No reply – azt hittem, hogy inkabb massal torodik, amit teljes mertekben megertettem volna. Tudtam, hogy bejarta az Alpokat, jart Davosban is, “az ut a lenyeg”… Le a kalappal az Orakulum elott, hogy meg merte lepni azt, amit ilyen helyzetben – onvedelembol – sokan nem mernenek meglepni, azt, hogy akar ket napra, akar egy hetre, akar egy honapra osszehazasodjanak, nem tudvan, mennyi idot szabott nekik a sors egyutt.

(okt. 21)
Elnezest kert (eh) eloszor is, hogy nem reagalt a tegnapi uzenetre, mondta, hogy lassan visszaernek Londonba. Kozoltem vele, valamire reagalvan, hogy basszameg, mar nem fogunk tudni verekedni, erre nekiallt konzolos verekedos jatekokat keresni, tobb csatornan is, a vegen maradtunk egy Mortal Kombat vs. DC Universe-ben, meg akart alazni, mindenkepp. 🙂 Megbeszeltuk meg, hogy abszint helyett inkabb egy uveg bor, meg hogy esellyel indul ellenem, leven evek ota nem jatszottam MK-t. (Igazabol bemasolhatnam a teljes irclogot – nem fogom -, mas korulmenyek kozott legyintene az ember ra, de itt es most erezni lehetett benne az elni akarast, a “szarom le, hogy mi tortenik” erzest…) Fel1-ig dumaltunk, aztan jo ejszakat kivant, es szep almokat, en is neki.

“Itt van ket ember, egyenkent akkora aggyal, mint egy egesz bolygo, jussatok mar valamire :)”

(okt. 22)
Hajnal fel6 korul felkeltem, azt hiszem, a leszallo gepekre, nem is tudtam visszaaludni, reggel pedig sutott a nap, lottem is par fotot az apartmanbol kilepve. Bent szendvics, tea, hogy be is bootoljak valamennyire. Keszulven az estere, nekialltam del korul az irodaban viragfutart keresni, talaltam is egyet CW-n, a Brown’s-t, meg is rendeltem egy White Elegance csokort, ugy gondoltam, hogy ez illeni fog hozza. Volt egy gyanus blogentry meg reggelrol, amin elkezdtunk gondolkodni haverral, hogy mi lehetett, de en ugy tudtam, hogy uton vannak vissza Tou-bol. Aztan fel4 korul megcsorrent a telefon, eloszor azt hittem, hogy az estet megbeszelni hiv az Orakulum, ki hogy merre. Nem. Hajnalban elaludt.

A koroket meg megfutottam, megirtam 3 embernek, hogy mi tortent, es kimentem egyet setalni. Mintha leforraztak volna, kovalygo fejjel setaltam ki a Henry Addington’s ele a partra, neztem hosszu perceken at, ahogy a delutani, sapadt nap beteriti a Wharf-ot. Egy SMS-t megvalaszoltam (Ugye csak alszik. Ugye??), aztan visszamentem az irodaba. Aznap mar nem tudtam koncentralni semmire.

Este elmentem a csokorert – mindenki megnezett hazafele menet a ‘shopping mall’-ban, vajon mire keszul azzal a bazinagy csokorral az a rosszarcu -, aztan egy szuk vacsora, majd par sor a Cat-ben, kozben elmondtam a tobbieknek, mi is tortent. Volt, aki megkerdezte, mit szivtam, volt, aki ertetlenkedett, volt, akit csak gyomorba vagott. Hodoltam a cider-eknek egy darabig, kis pakolas, aztan eldoltem.

(okt. 23)
Wrap-up session, avagy a “ket het lezarasa” cimu meetingek. Megintcsak nem tudtam koncentralni – mivel az Orakulum meg Tou-ban volt, egyre csak azon jart a fejem, hogy futart keressek. A londoni cimre a cim hianyaban nem tudtam, Edinburgh-be elkuldeni pedig ertelmetlen lett volna a csokrot – pedig megint eleg erdekesen neztem ki az irodaba menet, csokorral es az osszes borondommel/taskammal 🙂 -, ugyhogy vegul nem ert el a cimzetthez, cimzettekhez a csokor. (Lasd meg Flickr link oldalt.)

Uton LGW fele, a varos mellett elhaladva – felora az ut a repterig – nem sok idom volt gondolkodni az elmult ket heten, inkabb Tankcsapda zorgott a fulembe. A repteren turistahoz melto “hoci ide nekem az oroszlant is”-stilusu bevasarlas, Airliner’s World, DSLR-magazine, whisky tonnaszam, csoki, stb., aztan beszallas a gepbe. 50p keses.

Kicsit megnyujtott BIG7V departure, ugyan nem London felett repultunk el elvileg, de a sok apro feny, meg KT Tunstall a fulembe eleg volt ahhoz, hogy elkoszonjek ettol a varostol. Es ez mar nem ugyanaz lesz legkozelebb.

(epilogus)
Sosem voltam jo ilyenek – szep szavak, lezaras, stb – irasaban. Diane keresenek megfeleloen ittunk az egeszsegere “utana” kozosen, meg ha a csunya bebaszas nem is jott ossze. Az Orakulumot is meghivtuk, en reszemrol orultem, hogy eljott, es szerintem a szuk tarsasagbol mindenki mas is, talan ossze tudtuk kaparni valamennyire.

Ha mast nem is, egyvalamit azert megtanultunk, es ezt azota erzem a tobbieken. Megtanultuk, hogy elni kell az eletet, nem aprosagokon szoszmotolni, hanem csinalni, amit szeretnenk. Lehet, hogy neked ez most ugy hangzik, minthogy ‘ah, nagy szavak, felmondatban’, nem, de minek bizonygatni…

(Azoknak, akik nem ismertek, vagy nem tudjak, kirol van szo, a RoyalBleu linkre vessek szemeiket, erdemes a legelejetol elolvasni. Nem egy hollywood-i sztori ez, hanem olyasvalaki tortenete, aki 34 ev alatt talan tobbet elt meg, mint mas 84 ev alatt.)

Aztan beszeltunk errol zasszonnyal is, akit szinten elegge hazavagott ez – tudvan, hogy eleg jol ismertek egymast, kocsognek erzem magam, hogy nem mondtam el neki korabban, de ez volt D kerese -, neki az volt a velemenye, amig nem latta meg az Orakulumot, hogy ahogy korabban talan joparszor, most is csak el akart tunni a vilag elol, eltunni egy rovid idore, ennek mestere volt.

En meg mindig ebben hiszek, nem a stelvio-i vasarnap delutanban, oktoberben, amikor az Alpokban tert nyugovora…

London 2009 part 2

Wednesday, November 18th, 2009

Elorebocsatom, ezt majdnem egy honap tavlatabol irom mar ossze, memories are fading…

Hetvegen par dolgot azert sikerult csinalni. A szombati melo utan kijutottam a Covent Garden-hez, a piac toveben kapasbol egy helyi mutatvanyost allt korul vagy keccaz ember – kepek lent -, egy egy tombbol kifaragott csaj volt az, egy kb. egy nagyobb taskabol eloszedheto cuccokon allt neki legtornaszni, neha a kozonseg bevonasaval, a vegen meg kesdobalni fejjel lefele logva… Le a kalappal, a vegen megkoszonte, majd kozolte h aki elvezte, es akar segiteni, lehet a kalaphoz faradni, joparan voltak is, akik megkoszontek. Az eloadas befejezese utan korbesetaltam, kiderult, hogy a Garden masik oldalan is epp akkor fejezte be egy masik mutatvanyos, ugy tunik, ez arrafele szokasos turistacsalogato…
Irany a teabolt (The Tea House), amit nagynehezen sikerult is megtalalni, az egesz egy atlagos szobanyi meretu helyen volt, viszont emeletes, es tokig volt rakva teaval, mindegyik melle egy uvegben oda volt rakva a minta, meg lehetett szagolni, az owner kedvesen segitett is, ami a tomegben neha nem volt egyszeru. Nem volt olcso, de megerte, sikerult venni par turistaajandekot is, haromfele tea, kulonbozo alaku – pl. telefonfulke, emeletes busz, postalada – femdobozban, egy dobozba osszevalogatva, na azok jopofak voltak.
Kovetkezo allomas egy feloras seta utan a Leicester Square volt, buzinagy ter, mozival, etteremmel, stb, es annyian maszkalnak ott, ami a reggeli hetes buszt is tulteszi. Mindez oktober kozepen, ismeros szerint – akirol kesobb is fogok irni -, erdemes kijonni decemberben, a karacsonyi bevasarlas kornyeken, akkor allitolag kozelharcot kell vivni, hogy barmerre elorejusson az ember, siman el tudom hinni.
Igen, ez a Soho, minden tizmeteren volt egy etterem vagy egy gyorskajalda, otvenmeterenkent egy szinhaz, marokkoi ettermet is sikerult talalni, az indiai, olasz, kinai alap volt – egyedul persze a francnak volt kedve beulni, ugyhogy csak kivulrol szemleltem az esemenyeket, meg a tokig levo kajaldakat.
Irany haza, Nandoo’s csirke, meg utana asszem – lehet hogy ez mar vasarnap volt – beultem meg a Cat-be egy Guinness-re, azt megsem lehet kihagyni Londonban. Meglepodtem amugy, kozepesen tele volt a hely, persze sokkal nyugisabb volt, a kivetitokon foci ment, illetve a kommentatorok ordibalasa, felpercenkent korkapcsolassal. (Ezen tavaly is kiakadtam, hogy a rakba lehet elvezni barmit ami foci, ha nem a jatekot latja az ember, hanem egy buzifeju ordibalasat?)

Vasarnap delben keltem, kis tokvakaras utan kimentem egy Pret-a-manger-ba, sikerult bevalasztani egy kvajo, hivatalosan sved husgombocos wrapet – telleg finom volt, erdemes kiprobalni! – kimentem a metroallomas kornyekere, oszt megreggeliztem/ebedeltem a parkban. Epp akkor szallt le a Qantas A380-asa, es mivel ugyis LHR fele keszultem, ez megadta az alaphangot. A wrap zabalasa kozben rohogtem, a helyi galambok a szokasosnal is pofatlanabbul jottek oda morzsakra varva, az oke, hogy hozza vannak szokva az emberekhez, SOK emberhez, de az, hogy az egyik majdnem lefejelje a cipomet, nem megszokott itthon sehol…
Kimentem a King’s Cross-ra, az Eurostar-terminalt ugye nem lehet kihagyni, aztan irany LHR. Elottevalo nap megneztem, hogy hogyan is alakulnak a heten a leszallopalyak, tudni kell, hogy LHR-en hetente valtogatjak, hogy delutan 3-ig a 9L a leszallopalya, delutan 3-tol a 9R, vagy forditva, ennek megfeleloen a felszallopalyat is. A szerencse nekem kedvezett, delutan 3 utan 9L volt erre a hetre kiirva, ami a metroallomastol delre van, sutott a nap, szoval jo kepek igerkeztek. Vagy 40 perc zotykolodes utan a Piccadilly-n, kiszalltam Hatton Cross-nal… Egy A340 epp akkor jott le, aminek a hangja szinte a metroallomast is beteritette, “vazeee, itthonvagyooook”. 😉 A Perimeter Road mentem lesetaltam delre “a re’t”-hez, ami persze tokig volt spotterekkel – meglepo modon szoba is elegyednek az emberrel, kerdezik h ki honnan jott, mondjak h milyen gep jon varhatoan (nem volt a kezemben timetable), van, aki csak a lajstromokat irta, van, aki fotozik, van, aki csaladostul jott ki – azt a buzi modellhelikoptert azert paran levertuk volna az egrol -, de alapvetoen baratsagos volt a hangulat. (Persze szerencsetlen skot gyereket alig ertettem, annyit azert igen, amikor magyarazta h na, na, most fog felszallni a Qantas A380-asa, koszi utolag is 😉 ) Kuwait A340-300, _sok_ Virgin A340-600, BA 767, egy kupac A319, A320, A321, rakas BMI gep, JAL 777, BAW 777, EVA MD-11, Korean 747, Malaysian 747, es meg sorolhatnam, amitol egy szofisztikaltabb repulogepbuzi is leolvad… Vagy ket oraig lovoldoztem ott, a 2 CF mar tele lett, az ido is kezdett csipos lenni, maradtam volna meg, de be kellett menni a zirodaba este 7-re…
(Aztan sikerult talalni egy eleg durva bugot este bent, ugyhogy este 11-ig bentvoltam, aztan masnap reggel 7-re be…)

Hetfo. Szoval a hetvegi change nem teljesen ugy sikerult, ahogy azt szerettuk volna, de az kellemes meglepetes volt, ahogy reggel 7-kor nemcsak az erintett gyalogbabuk, hanem a nagyfejuek kozul is szinte mindenki bentvolt, es izzott a levego a market open elotti egyoras confcallban. Mindenki (tehat megintcsak, nemcsak a gyalogbabuk) tesztelt, kerdezett, ha valami technikai dolog kellett, azt a gyalogok csinaltak azonnal, ha valakit baszogatni kellett, akar exchange, akar belso oldalon, azonnal hozzalattak a nagyfejuek es ot perc alatt meg volt oldva. Kicsit mas vilag azert a londoni iroda, nagyon kellemes tapasztalat volt, es ezekutan alairom par emberrol, hogy oke, raszolgaltak a nagyfejusegre – de ez azert nekem nem kene, ehhez qrvara workaholicnak kell lenni…
Este volt egy ceges ‘charity event’, avagy az e’ves quiz show, na ilyenen meg nem vettem reszt, belepo nem volt, nosza rajta. (Igen, eloszor az ingyenpia es ingyenkaja miatt mentem le, shame on me.) A dolog ugy nez ki, hogy a CS25-ben levo kantinba, ami azert nem kicsi, osszezsufolodik ~30-40 csapat, csapatonkent mondjuk 7-10 ember, vegyesen IT-sok, traderek, FID-esek, stb., zabalnak, isznak, networking-elnek es kozben kvizkerdeseket fejtenek meg, amiket par helyi nagyonnagyfeju ad elo. Mire az event feleig eler az ember, a harmadik sor azert mindenkinek lecsuszik, rohogcselnek, “gondolkodnak”, alapvetoen jo hangulatban telik az este, a vegefele pedig korbejar par dekorativ kislany, akik az este ‘charity’ reszet valositjak meg, es persze mindenki (en is!) beledob a kalapba egy tizest, huszast, stb… Ha ez a kellemesen toltott este nem lenne eleg, a vegen van tombola is, pl. egy komplett Wii valami fitness jatekkal, amit veletlenul a sorhasu fonokom vitt el, nagy vigyorogva. 🙂
(Par hettel kesobb jelentettek be, hogy valami 80k fontot sikerult osszekalapozni – persze ugy, hogy a ceg vagy “match 1 cent by 1”, vagy “match 1 by 2” jelleggel hozzarakott -, ami azert nem kis penz…)

Kedden a szokasos melo utan vegre sikerult osszehozni egy group beering-et, lementunk paran a Cat-be meginni ‘par’ sort, kozepes eredmennyel zarult a kocsmalatogatas, de ehelyett inkabb beszeljenek a kepek… Utana Nandoo’s, de most a London Bridge mellett, kellemes dumalas fonokkel ES a projektvezetovel, probaltam vedeni a pesti kollegakat, workloadot csokkenteni, mindent, amit egy kozepes berugas kozepette lehet a nagyfejuekkel – vagyis megvaltani a vilagot.
(Azt hozzateszem, hogy ugyan jartunk az LB-nel ugyanabban a Nandoo’s-ban tavaly is, es megprobaltunk nem sokkal utana megint odatalalni, de nem sikerult, es ma se tudom, hogy melyik metrokijaraton kell kijonni ahhoz, hogy megtalaljuk – van ugyanis ott egy eleg jo kocsma, a Market Porter, de fingom nincs, hogy merre…)

A het hatralevo resze napkozben munkaval, este szervezkedessel, a Cat gyakori latogatasaval, es jelentos mennyisegu Strongbow / Guinness elfogyasztasaval telt.

Penteken irany Gatwick, kifele menet sikerult beszopni a Jubilee-n egy feloras delayt, valami fura szagot ereztek elottunk az alagutban, es ilyenkor per def at kell vizsgalni mindent. Az utastajekoztatas jo volt, ketpercenkent bemondtak h epp most mi tortenik, de azert elkezdtem vakarozni, hogy kierek-e idoben. London Bridge-tol FCC a repterig, szokasos 120-as tempo. Eleg szar erzessel vettem bucsut a varostol…

w> jol szamoltam h inkabb hazafele lesz tele a taskam
w> sor, tea, egyeb apro szarok
w> gatwicken meg egy nagyobb kupac whisky
w> egyebkent tetszik london
w> el tudnam verni itt a repat egy daraig
w> darabig
x> Szeretem azt a varost
x> Biztos nem a legbiztonsagosabb vagy legtisztabb varosa
x> Nem a legszebb
x> De mindezzel egyutt a legjobb hely, ahol eddig megfordultam

Gatwicken a becsekkolas utan az ismeros helyeket ellenoriztem (World of Whiskies, kajalda fent az emeleten, ujsagosstand a foldszinten), szinten kellemes meglepeteskent (ez akkor nagyon jol jott) ugyanazt a ven uriembert talaltam a kedvenc viszkiboltomban, akit tavaly. Tipikusan az a 60 ev koruli, jol szitualt skot, U’riember, akivel barmilyen whiskyrol el lehet beszelgetni; kulturaltan probalja radtukmalni az arujat, de ha azt mondod neki, h koszi, ezt nem szeretem, akkor hatralep kettot; ha kerdezel tole, hogy ‘ez mi’, akkor elmondja, hogy mi is az, hogy keszul, az az uveg epp mikor jott be; megkerdezi, hogy milyen whiskyt szeret az ember, es annak megfeleloen segit valogatni; aztan persze ugyanugy vigyorog, amikor kozlom vele, hogy ‘vaze, tavaly ugyanez volt a gondom, nem tudtam valasztani a ~300 fajta whiskybol’… Azert bizom benne, hogy jovore is ottlesz, oda egy elmeny beterni a hozzam hasonlo whiskybuzinak…
Aztan a maradek penz elverese utan irany a Gate 53. Kitolas utan a kapitany kozolte, hogy a forgalom miatt varhatoan 40 perc kesessel fogunk felszallni, gondoltam h nembaj, addig is tudom hasznalni a klo’t, meg a gepbol loni par kepet, amik persze gagyik lettek, de azert az elmeny megvolt. Felszallas utan elvileg egy BIG7W departure-t repultunk le, ugyhogy talan London fenyeit lattam, ami megintcsak jolesett. A gepen a Malev-gepeken most mar szokasos szendvics + bor komboval eltem – tavaly azert jobban esett az a kozepesen gagyi marhaporkolt, a sok szar angol kaja utan mintha egy igazi pinceporkoltet ettem volna, mmmhhh. 😉 Megint sikerult ugy alakitani az ulesrendet, mint tavaly, hogy csak egy oregur ult be mellem a harom szekre, maradt egy ures hely kozottunk, ugyhogy fel lehetett oda pakolni a cuccokat, kenyelmes volt, kiraly. Sikerult behozni amugy a kesest, ugyhogy talan 10 perc kesessel szalltunk le, “hatar”, taxi, gohome.
(Erdekes amugy, mert most mar siman meg tudom kulonboztetni azt, hogy milyen geppel repulok. Kifele a 737-600 (HA-LOD, MA614) felszallasnal belepreselt az ulesbe, mind takeoffnal, mind utana, mig hazafele a 737-800-on (HA-LOR) csak annyit ereztem, hogy szep komotosan elindulunk, szep komotosan felszallunk.)

Mondhatjuk ugy, hogy megszerettem Londont. De okt. 22 ota ez mar nem az a varos…

Photostream: http://gallery.uid0.hu/general/london_200910